Kiss You!
Sziasztok! Fú sajnálom hogy ennyit késtünk. Ezt a részt köszönjétek Annának!!
Remélem tetszik! Ha igen komizni!!!
*Zayn*
Padlógázzal hajtottam a kórház felé. Az agyam kattogott mint egy gép, és nem bírtam szabadulni a gondolattól, hogy baja esett, ráadásul miattam. Miért nem tudtam érte menni, miért kellett hagynom, hogy a saját feje után menjen? Lelki szemeim előtt képek kavarogtak. Sem a motor sem a kocsi nem lassít, későn veszik észre egymást. Az autó nekicsapódik a nála kisebb járműnek. Hatalmas csattanás, Mia eszméletlenül, vérző fejjel fekszik a földön. Az emberek köré gyűlnek, mint egy gyűrű, úgy veszik körül. Valaki hívja a mentőket, akik már csak a halál beálltát állapítják meg. Az orvos felnéz, és azt mondja: ,,- Zayn Malik, te tetted ezt!"
Hirtelen éles dudaszó hasít a levegőbe, én pedig megrázom a fejem. Előttem a lámpa azt jelzi hogy indulhatok, de én képtelen vagyok felfogni hogy fantáziálhatok ekkora baromságról, mikor a doki azt mondta hogy él, ráadásul eszméleténél van. A visszapillantó tükörből látom hogy a mögöttem lévő kocsik sofőrjei idegesen rázzák az öklüket, és szinte ráülnek a dudára. Gázt adok, és meg sem állok a kórházig. Úgy rontok az épületbe mint egy őrült, a bent tartózkodó alkalmazottak és betegek rosszallóan méregetnek, de perpillanat teszek rá, a lényeg hogy lássam Miát. Az információs pulthoz lépek, ahol egy 20-as éveiben járó fiatal lány ül, igen merész öltözékben. Nem értem hogy engedhetik meg ezt egy kórházban. Rám emeli nagy barna szemeit, a szája féloldalas mosolyra húzódik, ha jól sejtem felismert.
-Segíthetek?-dőlt kissé előre, hogy nagyobb belátást nyerjek.
-Mia Dowsont keresem, ma hozták be, motorbaleset.-próbáltam nem észrevenni a mesterkedését.
-Ismerős, rokon?-érdeklődött, és fújt egy nagy rágóbuborékot, aminek a maradványait felnőttfilmbe illő nyelvtechnikával távolította el az ajkairól. Közelebb hajoltam hozzá, szinte éreztem a leheletét.
-A fiúja vagyok.
Nem lehet leírni a csalódottságot ami az arcára ült ki, én pedig egy gúnyos vigyorral nyugtáztam a kudarcát.
-210-es. 2. emelet.-sziszegte.
-Köszi.-Fölrohantam a lépcsőn, nem volt kedvem még a liftre is várni. Úgy száguldottam végig a folyosón, mint aki szuperhőst játszik. Mikor megtaláltam a keresett ajtót, vissza kellett fognom magam, hogy ne rontsak be azonnal, így csak vettem egy nagy levegőt és bekopogtam.
-Szabad.-szólt egy nagyon ismerős női hang, aminek hallatára minden aggodalmam elpárolgott
Benyitottam, és a látvány meglepett. Sokkal rosszabbra számítottam, például kötések, és gipszek mindenütt, de helyette egy furcsán méregető, összevarrt szemöldökű, törött ujjú Mia bámult rám.
-Rosszabbra számítottál, mi?-inkább megállapította mint kérdezte.
-Aggódtam érted.-léptem az ágya mellé, és leültem az egyik fotelba.
-Nem kell, láthatod jól vagyok. Amúgy kösz hogy bejöttél.
-Szívesen.
-Nagyon megijesztettelek?-kérdezte kíváncsian.
-Eléggé. Azt hittem súlyosabb bajod esett.
-Nem, csak a hüvelyk ujjam tört el, meg fölrepedt a szemöldököm, de más bajom nincs. Csak a randit sajnálom.
-Ezt megoldjuk. Pill , 10 perc és visszajövök.-szóltam, és kimentem a szobából, le a kórház elé, ugyanis láttam ott egy pizzériát. Átsiettem, és rendeltem egy 4 sajtosat, meg 2 fantát. Szerencsére nem kellett rá sokat várni, így vissza is mehettem a betegemhez, aki csodálkozva méregette a frissen hozott csomagokat.
-Úúúúú, pizga?-csillant fel a szeme.
-Ahha, sajtos. Szereted?
-Ja.
Letettem az ölébe a dobozt, és felültem törökülésbe az ágy végébe. Mindkettőnkre csend borult, amit végül ő tört meg.
-Miért törődsz velem ennyit? Aggódsz értem, pizzázol velem, rohansz ha bármi bajom lesz, segítesz munkát keresni. Nem is ismersz.
-De fontos vagy nekem, és szeretnélek jobban megismerni. Úgyhogy mesélj kicsit magadról, mert a tegnap esti beszélgetésünkből nem sok minden derült ki.
-Rendben. -adta be a derekát.- A szüleimet nem ismerem, kis koromban meghaltak. A nagynénémék fogadtak örökbe. Szüleimként szerettem őket, sosem ártottam volna nekik,de egy félreértés miatt kitagadtak, pedig az igazságot nem is tudták. Ezért elküldtek Londonba, az egyik ismerősükhöz, de én megszöktem, és egy haveroméknál húztam meg magam, míg nem múltam el 18, és saját magam el tudtam tartani.
Döbbenten hallgattam, nem hittem el, hogy valakivel ilyen kegyetlen is lehet az élet.
-Ezért nem bízom senkiben, Zayn. Az élet megtanított, hogy azok tudják a legnagyobb csalódást okozni, akiket legjobban szeretsz. Meg is lep, hogy ennyit foglalkozol velem, és köszönöm a törődésed.Kedves fiúnak tűnsz, de még nem tudom mit gondoljak rólad.
-Én szeretném ha bíznál bennem.-mondtam, és kicsit közelebb hajoltam hozzá.-Tényleg kedvesnek tartasz?
-Igen.-sütötte le a szemét.
-Te pedig egy nagyon jófej, szép és kedves lány vagy.-mondtam, mire elpirult.
-Hát te se szégyenkezhetsz.-vigyorgott. Nem tudom hogy, de az előbb még az ágy végében ültem, most meg 10 centire vagyok az arcától. Az arckifejezése ijedt volt, mikor felismerte a helyzetet, de aztán egy mosoly terült el az arcán. Lassan közelebb hajolt, én is követtem a példáját, tekintetem a szemei és a szája közt cikázott, de ő megelőzött, és ajkaink kínzó lassúsággal összesimultak. Az egyik kezét felvezette a tarkómhoz, és finoman babrálni kezdte a hajamat, ami önbizalmat adott, így kicsit erőteljesebben csókoltam . Az ajkai elnyíltak, és halkan felkuncogott, amitől nekem is mosolyoghatnékom támadt. Mielőtt elmélyíthettem volna a helyzetet, finoman eltolt, és vigyorogva méregetett.
-Nem azt mondtad hogy nem bízol bennem?
-De, de ez még nem azt jelenti hogy nem szeretnék.
Értetlenül néztem rá.
-Vedd ezt előlegnek. Én is szeretnélek megismerni Zayn, de kérlek adj időt, hogy biztos lehessek az érzéseimben.-nyomott egy puszit a számra, én pedig bólintottam. Nem tudom meddig beszélgethettünk a kórházi ágyon, de mikor az órámra pillantottam, döbbenten tapasztaltam, hogy már 4 órája itt vagyok. És hogy nekem már rég a stúdióban kéne lennem, ahol a srácok valszeg már végeztek, és a manager is iszonyú dühös lehet amiért nem mentem. Sietve elbúcsúztam Miától, akinek megígértem hogy holnap is bejövök. Tárcsáztam Niall-t, de nem vette föl, ahogy a többiek sem. Kilépve a liftből szinte lesokkolt a látvány, ugyanis a bejárat előtt egy hadseregnyi tinilány álldogált, kezükben I <3 Zayn, és One direction feliratú táblákkal. Amint megláttak, kitört a visítozás, amit annyira utáltam. A biztonsági őrök alig bírták visszafogni őket, 2-en pedig mellém szegődtek, és segítettek átjutni a tömegen, a kocsimhoz. Hálásan megköszöntem nekik, majd elindultam a stúdió felé, ami legnagyobb döbbenetemre zárva volt. Lehet hogy már vége a felvételnek. Egy vállrándítással hazaindultam, de a ház is kongott az ürességtől. Megnéztem mindent, de sehol egy lélek. Hová lett mindenki???
Ha tetszett komizni!!!
Puszi: Angi!
